Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
2002. november |
- |
Sok részén a világnak, az étrend arra korlátozódik, amit a közösség elő tud állítani magának, vagy meg tud fogni, vagy meg tud ölni az erdőkben vagy a mezőkön. Lehetnek bogyók nyáron, de télen nem; friss zöldségek nyáron, a szezonjukban, viszont csak szárított gyökerek télen, lényegében megaszalva tartósításként. Hús csak alkalmanként érkezhet, egy sikeres vadászat után, és ünneplésre lehet ok. Ahol a közösség közel van a halászathoz, folyókhoz, tavakhoz vagy esetleg a tengerparthoz, ott egy biztos hal-étrendre lehet számítani valamiképp. A modern ember a szupermarkethez szokva nevelkedett, ahol a világ minden tájáról érkező friss termékek bősége áll rendelkezésre. Ha éppen nem frissek, akkor is számíthat mélyhűtött élelmiszerek széles választékára, vagy szárítottakra, hogy így az étrendje évszakok nélküli és arasszal átéri a világot. Beleunva abba, hogy csupán eltörölje az évszakokat, a modern ember különböző kultúrákból származó receptekkel kísérletezik - mexikói, kínai, olasz, indiai. Mit fog ez a modern ember találni enni, az eltolódás után, amikor a szupermarketeket kifosztják, és nem lesznek útban új elosztások? Mi ezt népességtípus szerint fogjuk megközelíteni, mivel az eredmények különböznek:
A nagyvárosokban élőket - akiknek még soha nem volt tapasztalata kertészkedéssel, pásztorkodással, vagy halászattal a vadonban, amihez ügyesség kell - fogja érni a legdurvább megrázkódtatás. Először, el lesznek szigetelve a nagyvárosaikban a körülöttük lévő romokkal, hogy így nem tudnak könnyen kiutazni vidékre. Másodszor, az étel ki fog fogyni a nagyvárosokban, hogy így az éhező túlélők maguk köré néznek, és még egymásra is, éhesen. A legtöbben éhezni fognak, egyre gyengébbé és betegebbé válva, amíg a halál utol nem éri őket. Azok, akik beadják a derekukat a kannibalizálás sürgetésének, szintén hamar meghalnak, egyszerűen azért, mert a táplálékforrás ki fog fogyni. Így, az élelem termesztése a nagyvárosokban nem valós perspektíva, mivel ilyen tevékenység nem fog létezni.
A külvárosokban élők, akik körül föld van, és talán a vidékhez is kapcsolódnak, először ki fogják meríteni a személyes tartalékaikat, a helyi élelmiszerüzleteket, majd pedig elkezdik bebarangolni a vidéket. A családi állatkákat megölik és megsütik, a megannyira leadni kívánt zsír pedig fel lesz használva egyszerűen arra, hogy életben tartsa a testet több hónapig. Legvégül, a peremvárosi családoknak meg kell tanulniuk takarmányozni, felborítani a tuskókat az erdőben, hogy lárvákat és férgeket keressenek, és megpróbálni halászni patakokban és folyókban. El-elkapni kis emlősöket - mint amilyenek a patkányok, melyek megesznek szinte akármit - egy olyan táplálékforrás is lesz, amit a gyerekek is meg tudnak fogni, legvégső elkeseredettségükben, és akár még nyersen is megehetik, ha a szülők eltompultak az őrületben. A földigiliszták tudnak trágyalén élni, és rothadó anyagokon, de ez nem egy nagy volumenű termelés, így nem szabadna arra számítani, hogy egy közösséget fenn lehet majd tartani a saját szennyvizéből. Tehát, a túlélés a külvárosokban, vagy az élelemtermelés, egy takarmányozási gyakorlattá lesz az arra képesek részéről.
A vidéken élők, akik gazdálkodnak, vagy járatosak a kertészeti vagy vadász-praktikákban, egy másfajta taktikát fognak venni már kezdettől. A korábbi marhás paraszt hamarosan azt veszi majd észre, hogy a marhái soványodnak, támolyognak az éhségtől, és megeszi a jószágot, hogy ritkítsa őket. Ezért, a gazdák a környéken végül arra a következtetésre jutnak, hogy bizonyos állatok hasznosabbnak bizonyulnak másoknál, az Újidőben. A csirkék bogarakat esznek, felkutatják maguknak, és hazajönnek a tojásaikat megtojni, ha egy biztonságos és privát szállást kapnak. A kacsák ugyancsak megesznek bármit, ami tavakban vagy tavak körül nő - melyekből sok lesz a szemerkélésben -, és nincs szükségük száraz helyre, hogy elüljenek. Kecskéket - amik akármit megesznek - és disznókat - amik feltúrják a földet bármiért, ami ehető lehet - korlátozottan ugyancsak lehet tartani, ha környező vidék el képes őket tartani. Némi vegetáció át fogja magát küzdeni, gyomok, amelyek szívósak, és olyan növények, amelyek félhomályban vagy gyenge fényben egyébként is nőnek. Ha a csoport nem végzett kutatásokat vagy nem számított előre ezekre a körülményekre, és gyenge fényű kertekhez való magok vagy palánták nélkül lesz, akkor gyomokon fog rágódni, egy alternatívaként a lárvák vagy bármi mellé, amit el tudnak fogni és meg tudnak sütni egy kis esti tűz mellett. A gazdák természetükből adódóan leleményesek, lévén, hogy a létra alsóbb fokain állnak valamennyi civilizáltnak mondott kultúrában, és alkalmazkodni fognak. Ha egy adott gyom jobban nő, és ehetőnek bizonyul, a paraszt meg fogja művelni ezt, termeszti, védi a vadállatoktól és eladja. Így, az élelem termesztése vidéken lehetséges, a terület gazdáinak alkalmazkodóképessége függvényében.
A tengerparti túlélőknek adott lesz a lehetőség, hogy az óceánokból szüreteljenek. A halak virulni fognak az óceánokban, így tengerpartok túlélő közösségeinek erre tanácsos támaszkodniuk elsődleges forrásként. Ezek a közösségek megunhatják a halat, így a változatosság kedvéért alga-receptekkel kísérleteznek, és az ország belsejébe mennek, hogy kereskedjenek más közösségekkel, akik nagyra értékelik majd a szárított vagy tartósított halat. Belterületeken, a halak a honos tavakban és folyókban is fennmaradnak, ám nem nagyobb számban, mint amit a környezet fenn tud tartani. Mit esznek ezek a halak? Algát, réce-füvet (?), bogarakat, melyek az iszapon élnek a vizekben. Mindez alárendeltje valamelyest a napfénynek, mivel az alapot a vizek vegetációja jelenti. Tehát, honos halak voltaképp előfordulhatnak lecsökkent számban borús területeken, és jutalomnak tekinthetők, ha kifogják őket. Azoknak a gazdáknak, akik a vízikultúra felé fordulnak - ahol is növények termeszthetők emberi szennyvízen, majd pedig megetethetők a halakkal vagy a jószágokkal -, ez egy megújuló forrásnak fog bizonyulni, amely egy többletet jelent az élelemforrásokra nézve. Itt megint csak a fény a kulcs, mivel ahhoz, hogy a szennyvízből táplálék legyen, növényekre van szükség, melyeknek szükségük van legalább valamennyi fényre.