Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1996. június |
- |
Az élet ritmus, a szívverés hullámzásától és szabályosságától kezdve egy haladó kígyó ismétlődő zizegő mozgásáig, vagy egy repülés közben csapkodó szárny lengéseiig. Az élő dolgok megnyugvást lelnek a ritmusban, mivel ebben egy megújult biztonságérzetet találnak, hogy az élet olyan, amilyennek lennie kell. A katasztrófáknak szabálytalan ritmusuk van: egy leeső tárgy puffanása, a hasadó kőzet kitartó recsegése, vagy az eltépődő gyökerek hangja, ahogy egy fa kiszakad. Túl a ritmuson, harmóniák léteznek a természetben, magában az életben. A lélegzés és a szívritmus hangsúlyeltoltak, a mozgó állatok végtagjainak összeálló lengése szinkópákat alkot a kopogó paták vagy dübörgő mancsok által, és még az áramló vér is egy hangugratást hordoz a szívbillentyűk ta-dabbjában. A harmóniák, amiket az emberiség a hangnemeknek tekint, semmi mások, mint rezgési frekvenciák, melyek vagy szinkopálnak egymással, vagy ütik egymást. Az ütközés nyugtalanító, a szinkopálás pedig enyhítő, így a zenét, mely a kettőt kombinálja, nyugtatónak találják. Először az ütközés, aztán a szinkópálás, hogy a végén jöjjön a feloldás, amit az élet megnyugtatónak talál. Minden életnek van ezért zenéje, mindegyik világban, bár a hangok nem biztos hogy azok, amiket az ember hall.