Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Mítoszok
< 34 >
1995. július
-
longint

ZetaTalk: A Szövetségláda


A Frigyláda egy készülék volt, melyet kommunikációra használtak a 12. bolygó tagjai. Az arany elemet ők sokféle célra hasznosnak találták, és egy imádatra méltó módon kezelték, az aranyat egy isten státuszára emelve, a kommunikáció istenéévé. Kristályokat is ilyen módon használt fel ez a faj, a kommunikáció fokozóiként. A félelemmel vegyes tisztelet és hódolat folytán, ami a ládát vette körül, az emberek a ládát az istenek egy próbaköveként érzékelték, különösen, amikor elődübörgött belőle a hangja annak, amit ők egy istennek feltételeztek. A 12. bolygóról származó idegen csoport tagjai mentek a Szövetség belsejébe, hangok hallatszottak, és ők azután elmentek, meghagyva az utasításaikat. Ez csakis a Mindenható Istentől lehetett! Magát a Frigyládát egy szent tárgyként kezelték, mivel becses volt, és életeket áldoztak fel azért, ha bármilyen módon rosszul bántak vele. Mint a legtöbb tárgy esetében, amiket alig értenek meg, de varázslatosnak tűnnek, a Szövetség ládája egy olyan hírnevet szerzett, mely meghaladta a valódi értékét. A ládát végül szétszedték, és az aranyát újrahasznosították azok, akik építették, és akik értették, hogy az egyáltalán nem volt szent. Emberek, szerencsétlen félreveztett lelkek, még ma is keresik ezt az elveszett Frigyládát, és talán örökké keresni fogják.

All rights reserved: [email protected]