Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1996. június |
- |
Legtöbbször az erősen az önmagukat-szolgálniban állók nem jelentik be magukat a világnak, hanem jobban szeretnek egy lökhárító mögé bújni, egy pajzs mögé lehetőleg, melyből bűnbak válhat, ha kell. Amikor valaki hatalmi játékokkal cibálódzik, a harc véressé kerekedhet, és aztán a bűnbak lesz az, akit baleset ér. Amikor valaki személyes hatalmi túrákra megy megkínozva másokat, az áldozatok elmenekülhetnek és visszatérhetnek bosszút keresve, és azután a bűnbak lesz az, akinek nekiesnek. Ha valaki a törvényen kívül tevékenykedik, a tevékenységet felfedezhetik, és akkor a bűnbak fog ülni. Ha valakinek a magatartása megbotránkoztatja a társadalom etikai érzéseit, a bűnbakra marad a magyarázkodás.
Így, nem meglepően, a leggyűlöltebb náci vezérek nem szükségszerűen voltak a hajtóerői a legdurvább náci gaztetteknek. A gázkamrák és az emberi alanyokon végzett kísérletek nem Hitler által elrendelt vagy akár kigondolt dolgok voltak, aki egy karizmatikus szónok volt, ám alapjában egy eléggé gerinctelen ember. A híresztelt öngyilkossága egy olyan tett volt, ami ennek a gyenge embernek nem állt volna eszében - ez gyilkosság volt, a siránkozó szájának elnémítására. Az igazi elkövetők általában a náci elit titkos tagjai voltak, akik csöndben találkoztak kis csoportokban, és soha nem voltak a reflektorfényben. Ha az őrzője egy bábuként futtatta Hitlert, és Hitlert tekintette a lökhárítójának, akkor az igazi hajtó meg az őrzőt tekintette az ő lökhárítójának, és így a mai történelem nem vádolja semmivel.